Mi az a plágium?

Az idegen szó jelentése a szótár szerint: idegen szellemi alkotás, részbeni illetve teljes eltulajdonítása; idegen műnek, műrészletnek saját névvel való közlése. A meghatározás annyira egyértelmű, hogy nem kell magyarázni. 

"Mivel a tudomány azon alapul, hogy egymás gondolatait mérlegre tesszük, és a többet idézett szerző számít nagyobb tudósnak (nincs más mérce), ezért elengedhetetlen a korrekt idézés! Az idézés elmulasztása olyan mint a lopás. Plágium tehát, ha valaki szó szerint kimásol egy szakfolyóiratból egy cikket, ráírja a nevét és saját dolgozatként beadja. Szintén plágium, ha valaki “saját” dolgozatot ír, ám abba mondatrészeket, egész mondatokat, bekezdéseket emel be más szövegekből, anélkül, hogy ezt idézőjellel és hivatkozással jelezné.

Lehet és kell is mások gondolatait ismerni és felhasználni, de nem lehet őket sajátunkként feltüntetni. Egy dolgozatban pedig minden olyan gondolatról, amely mögött nem áll hivatkozás, a dolgozat szerzője - implicit módon - azt állítja, hogy az az ő saját, eredeti gondolata."

A parafázis  - a felhasználni kívánt mű, műrészlet azaz más szerző írásának átfogalmazása - nem azt jelenti, hogy az adott szövegben néhány szót szinonimával helyettesítesz, vagy felcseréled a mondatokat.

A korrekt parafázisban a szöveg csak alapul szolgál a saját gondolataid kifejtésére, teljesen másként fogalmazod meg az adott elméletet, fogalmat, stb. és természetesen, utalsz rá, jelölöd, hogy honnan származik az eredeti gondolat.

Minden esetben jelölni kell a dolgozatban:

Más szerzőktől vett véleményt, gondolatot, fogalmat, elméletet, adatot, stb.: akkor is, ha azt szó szerint idézzük (ekkor idézőjelbe kell tenni), akkor is ha átfogalmazva (ekkor elég a név és az évszám).

Ne engedj a plágium csábításának...

...mert a  plágiumot a gyakorlott konzulens azonnal kiszúrja, hiszen a másolt szöveg egyszerűen kilóg dolgozatból, aminek az az egyszerű oka, hogy egészen másként fogalmaz egy diák és másként egy neves kutató. Ha esetleg sikerülne a konzulenst megtéveszteni akkor sem érdemes engedni a plágium csábításának, mert az iskolák kitűnő plágiumszűrő szoftverekkel rendelkeznek így azonnal tetten érnek ha szöveget loptál, aminek az a következménye, hogy automatikusan elégtelenre értékelnek a dolgozatodat és kénytelen leszel az iskola fegyelmi bizottsága elé állni és abban az évben már biztosan nem kapsz diplomát.

Hogyan kell szabályosan hivatkozni?

Mindig úgy, ahogy az iskola szakdolgozati útmutatójában vagy a vizsgaszabályzatban a szakdolgozatra vonatkozó fejezetben leírták. Ezt alaposan olvasd át és alkalmazd a leírtakat, mert mindig az az irányadó. Amennyiben a te iskolád szabályzata erre nem tér ki részletesen...

...segítségedre lehetnek az alábbi művek:

Umberto Eco (2005): Hogyan írjunk szakdolgozatot, Kairosz Kiadó, Bp.

Majros Pál (2003): A kutatásmódszertan avagy hogyan írjunk, könnyen, gyorsan diplomamunkát, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp.

Majoros Pál (2011): Tanácsok, tippek, trükkök nem csak szakdolgozatíróknak, avagy a kutatásmódszertan alapjai, Perfekt Kiadó, Bp.

Gyurgyák János (1996): Szerkesztők és szerzők kézikönyve, Osiris Kiadó, Bp.

 

 

Forrás:

http://www.indiana.edu/~wts/wts/plagiarism.html#original 

http://www.maya.btk.pte.hu/kom/b/data/plagium.rtf

 

Ha  még mind lenne kérdésed szívesen segítünk: 

annamegirja.hu

info@annamegirja.hu

 

 

Szerző: Anna megírja  2013.04.30. 23:09 komment

Címkék: plágium szakdolgozatírás szakdolgozatíráshoz segítség parafázis idézés szabályai annamegirja

A bejegyzés trackback címe:

https://annamegirja.blog.hu/api/trackback/id/tr455258510
süti beállítások módosítása